Mi is ez az 52 – Hetes Megtakarítási Program?
Talán mostanában nem egy helyen láthattátok kitéve blogokra,külföldi blogokon nagyon népszerű. Hát én is utána olvastam, és mivel az én célom főként a pénzügyeim beteljesedése ezért nagyon meg tetszett. Főként mert le van írva és az írott szónak hatalma van.
Tehát én is készítettem egy segítő táblázatot ennek betartásához.
52 hétből áll az év, de ha csak már a feléig eljutsz,mert mondjuk neked onnantól húzós a félretétel, akkor ne szomorodj el, hogy nem sikerül. Sikerül, de neked itt ér véget a korlát így a 26. hétnél elkezded az első összegtől és onnan növekedj megint. Még így is a tudat, hogy teszel félre pénzt nagyon megnyugtató lehet.
Brian Tracytől hallottam egyszer, hogy annyit érsz amennyi megtakarításod van és ha nem tudsz pénzt felhalmozni nincs meg benned a nagyság csírája se. Aki szereti az ilyen önfejlesztőket rám például pozitívan hatnak, annak nagyon is ajánlom Brian Tracyt aki önerőből lett milliárdos, de ezzel majd egy másik postban foglalkozunk. 🙂
Tehát a lényeg, hogy felosztod a heteket, mikor hogy jön, és veszel egy alap összeget ez lehet 50ft vagy 100ft én 100ft – al fogom kezdeni, és minden héten duplájára növelem az összeget valahogy így:
Itt láthatod szépen, hogy az 52. Hét végére 137.800 ft- od lesz. Okés mondhatnánk ez kb egy jobb menő helyen egy havi fizetés,de az átlag ember nem tud havi szintem több tízezreket, így nekünk ez a módszer maradt amit aztán később jól befektethetünk. Ehhez a legjobb egy nagy befőttes üveg és azt egy olyan polcra tenni ahol nincs szem előtt, meg kell fogadnod, hogy akármi is lesz nem nyúlsz hozzá. Ez a legnehezebb feladat.
Na nézzük, hogyan is jönnek ki ebben az évben a hetek: (100ft)
1. Jan 1. – 10.
2. Jan. 11. – 17.
3. Jan. 18. – 24.
4. Jan. 25. -31.
5. Feb. 1. – 7.
6. Feb. 8. – 14.
7. Feb. 15. – 21.
8. Feb. 22. – 28.
9. Feb. 29. – Márc. 6.
10. Márc. 7. – 13.
11. Márc. 14. – 20.
12. Márc. 21. – 27.
13. Márc. 28. – Ápr. 3.
14. Ápr. 4. – 10.
15. Ápr. 11. – 17.
16. Ápr. 18. – 24.
17. Ápr. 25. – Máj. 1.
18. Máj. 2. – 8
19. Máj. 9. – 15.
20. Máj. 16. – 22.
21. Máj. 23. – 29.
22. Máj. 30. – Jún. 5.
23. Jún. 6 – 12.
24. Jún. 13. – 19.
25. Jún. 20. – 26.
26. Jún. 27. – Júl. 3.
27. Júl. 4. – 10.
28. Júl. 11. – 17.
29. Júl. 18. – 24.
30. Júl. 25. – 31.
31. Aug. 1. – 7.
32. Aug. 8. – 14.
33. Aug. 15. – 21.
34. Aug. 22. – 28.
35. Aug. 29. – Szept. 4.
36. Szept. 5. – 11.
37. Szept. 12. – 18.
38. Szept. 19. – 25.
39. Szept. 26. – Okt. 2.
40. Okt. 3 – 9.
41. Okt. 10. – 16.
42. Okt. 17. – 23.
43. Okt. 24. – 30.
44. Okt. 31. – Nov. 6.
45. Nov. 7. – 13.
46. Nov. 14. – 20.
47. Nov. 21. – 27.
48. Nov. 28. – Dec. 4.
49. Dec. 5. – 11.
50. Dec. 12. – 18.
51. Dec. 19. – 25.
52. Dec. 26. – 31.
Így néznének ki a hetek 2016 – ban. Az előző táblázatban pedig jól látható ha 100ft – al növeled az összeget hétről hétre mennyi pénzéved lesz félretéve.
Ehhez készítettem két szép táblázatot amit otthon magadnak kinyomtathatsz és írhatod a heteket a számok pedig motiválhatnak. De ahogy írtam akár 25 vagy 50 ft – al is elkezdheted a lényeg, hogy tegyél félre X összeget, ez nagyon meg nyugtató lehet, hogy mégis van valamennyid félretéve. A legtöbb ember egész életében nem tesz félre semmilyen összeget, de ha a mostani statisztikákat nézzük itthon kb 27 év múlva el fogyhat a nyugdíj, gondolj a jövőre. Persze ez csak egy feltételezés, de most az a biztos ami megtörténik, ezért gondolj a jövőre.
Táblázat Letöltés (Méret A/4 és A/5)
Download ——- >>>
Sok sikert a Megtakarításhoz, Kitartást Annak aki Belekezd!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: